Lendületben a fiatal diabéteszes mozgalom, az IDB
2015. március 10. írta: Ifjúsági Diabétesz Blog

Lendületben a fiatal diabéteszes mozgalom, az IDB

profile.jpg

Fotó forrása: Eéndiabetes

Nemrégiben a Civil Fórum rendezvényen volt alkalmunk előadást tartani a civil diabéteszes klubvezetőknek és klubtagoknak, amely során a szájüregi egészség és diabétesz kapcsolatát elemeztük! 

 

Köszönjük a meghívást a Diabetes Magazinnak, illetve a résztvevőknek!

 _igp4574.jpg

Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk a diabéteszes közösségtől is az eddig és a mostani előadás(ok) kapcsán, köszönjük még egyszer, ez igazolja, hogy volt értelme belevágni. Az Ifjúsági Diabétesz Blog és Mozgalom "Egészségesszáj" projektje keretében zajlott le ez a páciensedukációs előadás, tavaly ősz óta ez volt a 4. alkalom, hogy lehetőséget kaptunk. Több mint 500 emberhez jutott el élő szóban a fogászati egészségprevenciós előadásunk!

 

Emlékeztetőként csatlakoztunk a #wohd rendezvénysorozathoz, avagy az Egészséges Száj Napjához, ami MÁRCIUS 20.-án lesz.

A Magyar Fogorvostan Hallgatók Egyesülete, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata, és az Országos Egészségfejlesztési Intézet mellett az Ifjúsági Diabétesz Blog és Mozgalom is társszervező.

54fb77143e02e.jpeg

Megjelent az IDB fogászati kisokosa diabéteszes gyermekek szüleinek, ami a Szurikáta Alapítvány oldalán elérhető.

szurikata_alapitvany_a_diabeteszes_gyermekekert.png

Szakmai partnerként részt veszünk a SMARTHEALTHCARE 2015 konferencián, ott lehet velünk találkozni. Részletek a konferencia honlapján itt.

f_m_e_konferencia_f_m_e_fenntarthato_magyar_egeszsegugyert_egyesulet.pngsdaa.png

Az Fc. DiaBeaters amatőr diabéteszes focicsapatba továbbra is lehet jelentkezni, ami az BFL kispályás labdarúgó bajnokságában fog tavasszal is elindulni.

10672396_794570793928661_5655540350210179306_n.jpg

Továbbra is várjuk a feedbacket az online diabéteszes napló alkalmazás felhasználói véleményeivel kapcsolatban. Ha van ötleted, hogyan lehetne az alkalmazást fejleszteni, küldd el nekünk emailben a véleményed , a tárgyba írd bele hogy "laborom".

10919021_421097061381647_7539580924786982763_n.png

 

 

Bármilyen kérdés esetén az email címünk változatlan: idbhungary@gmail.com

Facebook oldalunk ide kattintva érhető el!

idb_logo.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idbhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr567257729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.