Fiatal magyar cukorbetegek sikere Kanadában
2015. december 20. írta: Ifjúsági Diabétesz Blog

Fiatal magyar cukorbetegek sikere Kanadában

Young Leaders képzés és diabétesz világkonferencia 2015

11201943_1033071516745253_7843724256875668644_n.jpg

November 23-tól december 5-éig került megrendezésre a nemzetközi diabétesz társaság (International Diabetes Federation) ifjúsági vezetői képzése (Young Leaders in Diabetes Programme), illetve az ezt követő diabétesz világkonferencia. Az eseményeket a kanadai Vancouverben rendezték meg.

Ez volt a 3. Young Leaders képzés ( korábban 2011- Dubai, 2013- Melbourne), amelynek eddig magyar résztvevője nem volt. A képzésre tavaly kellett pályáznom, és fél évvel ezelőtt lett biztos, hogy kiválasztottak Magyarország képviseletére. 

Ez már a 3. nemzetközi diabétesz képzés (korábban 2014- IDFE camp Horvátország, 2015- IDFE camp Hollandia), amire pályázatot nyertem. 

Több mint 80 ország 150 diabétesszel élő fiatalja találkozott, és 1 héten keresztül reggeltől estig különböző programokon vettünk részt, többek között számos nemzetközi projektet és előadást hallgathattunk meg. Ezen előadások jó lehetőséget nyújtottak számunkra, hogy tanuljunk a többiektől.

Tavaly nyár óta nem csak a magyar hanem az európai ifjúsági diabétesz közösségnek (DYA Europe) is tagja vagyok, ezért már volt abban tapasztalatom, hogy mit jelent minden héten skypeolni, projekteket vezetni, illetve bizonyos diabtéteszes eseményeken képviselni a közösséget. Ez most azzal bővült, hogy óriási megtiszteltetésként a Young Leaders Program Európai régiójának vezetésére választottak meg Vancouverben. Ez a megbízatás a következő 4 évre, vagyis még 2 programra érvényes. 2017-ben Abu Dhabi fog otthont adni a következő Young Leaders programnak és diabétesz világkonferenciának. 

Galéria 1 - még több fotóért kattints a képre bal egérgombbal

Magyarország végre bekerült abba a szűk körbe, akik a nemzetközi diabéteszes projektek irányításában jelentősebb szerepet játszanak. Közelről tudjuk a véleményünket megfogalmazni, és rengeteget tanulni más országok képviselőitől, hogyan lehet hatékonyabban az érdekeinket képviselni, és a tapasztalatokat közvetíteni. Legyen ez egy diabétesz tábor megszervezése, vagy hogy éppen kinek milyen tapasztalata van egy inzulinról, inzulinpumpáról, szenzorról.

Nagyszerű embereket ismertem meg ezalatt a két hét alatt, akik óriási motivációt adnak hogy folytassuk az elkezdett munkát. A világ nagy részén vannak diabéteszes ismerőseink, így sokkal könnyebben fogunk tudni közös projekteket megvalósítani vagy tudjuk majd egymást segíteni.

Egy másik nagy előnye az ilyen táboroknak hogy 150 különböző diabéteszes fiataltól tudod ellesni azt, hogy ki milyen inzulint használ, milyen vércukormérőt, milyen különböző pumpát és technológiát. Ezen kívül rengeteg tippet el tudsz lesni, ki hogyan koordinálja a napjait, és itt tényleg rengeteget tanulhatsz. Együtt reggelizel, ebédelsz és vacsizol, természetes hogy mindenki mér, szúr nyomkod bigyókat és számolja a szénhidrátot.

Galéria 2 - még több fotóért kattints a képre bal egérgombbal

Nagyon megérte, sokkal tapasztaltabbnak és motiváltabbnak érzem magam, mint a képzés előtt. Továbbra is érezni fogjuk ennek minden előnyét, az európai ifjúsági projektek felügyeletében ezentúl én is részt veszek. Együtt fogunk dolgozni több külföldi ifjúsági szervezettel, és folytatjuk a projektjeinket és diabétesz találkozóinkat. 

A konferencián többször is lehetőségem nyílt a magyar és nemzetközi projektekről előadást tartani, és bemutathattam a több mint 1 éve aktívan folyó projektjeink képes beszámolóját is.

Ha szeretnél te is aktív tagja lenni a közösségnek, és esetleg összefutni más hasonló cipőben járó diabéteszesekkel, akkor kövess minket a legújabb infókért a közösségi médiában.

Tavasszal folytatódik a foci projekt (Fc. Diabeaters), illetve több sportrendezvényen is találkozhattok majd velünk, részletesebb info később! 

Az összefoglalást írta: Dr. Végh Dániel, az Ifjúsági Diabétesz Blog és Mozgalom alapítója és önkéntese.

Küldj nekünk Te is tartalmat, beszámolót a diabétesszel kapcsolatban, látogass el a közösségi média felületeinkre (facebook, twitter, instagram), a nemrég indult honlapunkra, vagy küldj egy emailt ( idbhungary@gmail.com)!

11040056_10203562520415718_1476794811_n_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://idbhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr778184610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fluoro 2015.12.20. 20:34:13

Látszik a képeken, hogy jó volt a hangulat, és biztos, hogy nagyon hasznos volt! :))